Harmónia

Vágykeltés mesterfokon

Megjelenés dátuma: 2008.02.29.
Vágykeltés mesterfokon

Az emberiség ősidők óta próbálja megtalálni azokat az eszközöket, amelyekkel felszíthatja a másik fél nemi vágyát, élvezetesebbé teheti a szerelmi együttlétet.


Van, ahol az impotencia, és a frigiditás ellen alkalmazzák az afrodiziákumokat, máshol, mint például Indiában, a már meglévő nemi vágy fokozására, a házasélet újabb és újabb gyönyörökkel való gazdagítására próbálták felhasználni őket. Nincs bevált recept a szexuális vágy felkeltésére, a történelem során számos trükköt kipróbáltak, melyek közül a legismertebbek ranglistája áll most itt. Azonban ha valaki erősen hisz bennük, miért ne segíthetnének?


10. Rinocéroszszarv


Az orrszarvúagyar-törmelék az egyik legszélsőségesebb példája a szexuális vágynövelőknek, azonban az ősi könyvek szerint az egyik leghasznosabb is. Az orrszarvú tülkének vágykeltő voltáról évszázadok óta keringenek legendák, mely a kihalás szélére sodorta ezt az állatfajt. De nem csak a szexuális erő fokozására használták: a kínai orvoslás számos betegségre alkalmazta gyógyírként.

Valószínűleg annak köszönheti hírnevét a rinocéroszszarv, hogy első pillantásra úgy fest, mint egy merev hímvessző, és ez az ősi orvoslásban elegendő is volt ahhoz, hogy úgy tartsák, csak meg kell őrölni, enni belőle egy csipettel, és visszatér a férfierő. A hit azonban nem volt teljesen alaptalan. A szarv ugyanis nagy mennyiségben tartalmaz foszfort, ami az ásványianyag-szegény táplálkozás esetén némi energiához juttatja a szervezetet.


9. Kőrisbogár


Az állatvilágból származó leghíresebb és talán a legrégebb óta ismert afrodiziákum a kőrisbogár, pedig kockázatos lehet alkalmazása. Súlyos mellékhatások, heregyulladás, vérhas is felléphet alkalmazójánál, ám Marokkóban és Mexikóban még ma is kaphatók a bogárból készült szerelemkeltő varázsszerek. Veszélyességét a bogár testében található kantaridin nevű vegyület adja: ebből az anyagból 30 milligramm már halálos adag lehet egy felnőtt embernek is. Sok áldozata volt már a kőrisbogárnak, olyanok, akik csak a belőle készült vágyfokozó erőteljes hatását akarták élvezni. A kantaridin ugyanis irritálja a húgyhólyag környékét, így a kellemes hevülés helyett többnyire kínzó fájdalmat és gyulladást okoz, ami hosszú távon akár tartós károsodáshoz vezethet. A rovar afrodiziákum hatása tehát eléggé kétes, jobb biztonságosabb módszerekhez folyamodni a vágy felkeltéséhez.


8. Az alkohol


Tévhit, hogy az alkohol növeli a szexuális erőt. Pusztán csökkenti a gátlásokat és növeli az ember önbizalmát. Az alkohol és a bizonyos drogok valójában hozzájárulnak az erekciós zavarok kialakulásához, hiszen hatással vannak a véráramlásra, az artériák és vénák működésére, és negatív irányba befolyásolják a tesztoszteron szintet, ezen keresztül pedig a libidót. Kijelenthető tehát, hogy egy kis ital jó lehet, hiszen csökkenti a zavart, és könnyebben feloldódhatunk egymás társaságában, ám kizárólag az alkoholra bízni az este hangulatát inkább mélyen gyökerező problémákra utal…


7. A csokoládé


Világszerte az egyik legkedveltebb desszert, ráadásul sütemények kiegészítőjeként és önmagában fogyasztva is az egyik legjobb vágykeltő szer. A szerelem a szervezetben ugyanis hormonális változásokat idéz elő, s az agy egy fenil-etil-amin nevű vegyületet termel. Ez a vegyület a csokoládé egyik összetevője is, a szerotonin mellett. Ez a két kémiai anyag az agy örömközpontjára van hatással, így egy szelet csokoládé elfogyasztása olyan kellemes érzetet kelthet, amilyet az örömteli szexuális együttlét után érzünk. Ám ezt nem szabad összekeverni a szexuális vágy felkeltésével. Pár gerezd csokoládé elfogyasztása után jobb kedvre derülhetünk, de a szenvedélyes csókok alapja már valószínűleg korábban is megvolt.


6. Az osztriga


A drága étek vágyfokozó, termékenységet elősegítő hatását már régóta ismerik. Számos ételt, például a banánt, a répát vagy az avokádót azért tartják afrodiziákumnak, mert az alakjuk hasonlít a férfi nemi szervekre. Ilyen tekintetben az osztrigából a nőkre asszociálhatunk. Az ókori rómaiak épp ezért nagy becsben tartották az osztrigát, mint az egyik legfontosabb vágykeltő ételt. Casanova, a legendás nőcsábász, az emlékiratok szerint reggelire ötven nyers osztrigát fogyasztott el.

Érdekes módon az osztriga és a fenyőmag, amelyet szintén ősi afrodiziákumként tartanak számon, nagyon nagy mennyiségben tartalmaz cinket, amely feltétlenül szükséges a spermák megfelelő képződéséhez. Ráadásul a nyers osztriga D-vitaminban is rendkívül gazdag, ami a tesztoszteronszintet növeli. Az osztriga tekintetében tehát valószínűleg nem tévedtek az ókoriak, ez az étel kedvező hatással lehet a szexuális vágy feléledésére.


5. Egzotikus növények


A különböző égtájakon számos gyógynövénynek tulajdonítanak vágyfokozó hatást. Ezek közül kiemelkedik három: az afrikai yohimbe, a királydinnye és az Andokban őshonos macagumó.

A yohimbe Afrikában évszázadok óta használatos potencianövelő szer. Sok vágykeltő modern gyógyszerkészítmény alapanyaga az egzotikus növény. Kérgének párlatát évszázadok óta előszeretettel fogyasztják a házassági szertartásra vagy valamely rituális orgiára készülő bennszülöttek. Ezek az események néha egy hétig is eltarthattak, s a kellő ajzottságról a naponta egyre nagyobb adagokban fogyasztott szerelemfa gondoskodott. Hasznosnak tartják férfiaknak és nőknek egyaránt, mivel megemeli a nemihormonok-szintjét, így kedvező hatással van a libidóra, ráadásul javítja a koncentráló képességet és kitolja a fáradási küszöböt.

A királydinnye a tesztoszteronszintre hat. Mivel a gyógynövény megemeli a férfi nemihormon-szintjét, kedvezően befolyásolja a potenciát és a nemi vágyat, fokozza a szexuális működést.

A macagumót a perui őslakosok már régóta igen értékes növényként tartják becsben. A benne található számtalan ásványi anyag, vitamin és a magas energiatartalmú szénhidrátok megújítják, felfrissítik, új életerővel töltik fel a szervezetet. A macagumó fokozza a nemi vágyat, javítja a potenciát és a fogamzó képességet, emellett javítja az ondótermelést és a spermiumok aktivitását, ráadásul harmonizálja a menstruációs ciklust és csökkenti a változókori tüneteket.


4. A gyógyszerek


A potencianövelő gyógyszerek nem afrodiziákumok. A felfokozott szexuális vágy késztethet a potencianövelő szer megvásárlására. Mielőtt megjelentek volna ezek a készítmények, az urológusok vajmi kevés sikerrel tudták csak kezelni az erekciós zavarokat.

Az első potencianövelő hatóanyagra egyébként véletlenül találtak a kutatók. Ugyanis nem ezt a problémát akarták kezelni, hanem egy hatékony szív- és érrendszeri gyógyszert, egy koszorúér-tágítót kerestek. A klinikai fázis során derült ki, hogy a célzott hatóanyag egészen más téren fejti ki kedvező hatását... A vizsgálatban részt vevők nem akarták visszaadni a próbagyógyszert, a nővéreknek pedig az is feltűnt, hogy a férfibetegek állandóan a hasukon fekszenek – mint kiderült, így próbálták leplezni a tabletta okozta erős szexuális felindultságukat.

Ezek a gyógyszerek a hímvessző ereinek véráramlását fokozzák, így előidézik az erekciót. A hatóanyagokat azonban nem mindenki használhatja. A súlyos szív- és keringési betegségben szenvedőknek eleve tartózkodniuk kell a nemi élettől, a szívinfarktus vagy agyvérzés után pedig nem tanácsos a szerek használata.


3. A pszichoanalízis


A szexuális problémák az esetek legnagyobb részében lelki eredetűek, mind a férfiaknál, mind a nőknél. Depresszió, kimerültség, stressz, gyász, traumatikus események mind kiválthatják a libidó csökkenését. A pszichiáter, szexuálterapeuta, de akár egy barát vagy barátnő, akivel meg lehet beszélni a problémákat a leghatékonyabb afrodiziákumok lehetnek, segíthetnek visszaállítani a megtépázott libidó aktivitását.


2. A fittség


A merevedési zavarok nagyon gyakran állnak összefüggésben a rossz fizikai állapottal, mozgásszegény életmóddal és bizonyos anyagcsere-betegségekkel. A diabéteszben vagy éppen a magas vérnyomásban szenvedők közel felénél tapasztalható erekciós probléma. Az inaktív életmódot folytatóknak, például a napi három vagy annál több órát tévézőknek a 26 százalékánál szintén fellépnek merevedési zavarok.

Viszont akik ügyelnek az egészségükre, egészségesen táplálkoznak, nem dohányoznak, és nem fogyasztanak túl sok alkoholt, megelőzik az olyan betegségeket, mint az elhízás, a diabétesz, a magas vérnyomás, a vesebetegség, az érrendszeri problémák és a magas koleszterinszint, amelyek mind roncsolják a test véráramlását, és így közvetve szexuális zavarokat okoznak.

Az életmódváltás, a test karbantartása tehát hatékony afrodiziákumnak tekinthető.


1. A szeretet és megbecsülés


A társ tisztelete, megbecsülése, igényeinek és vágyainak ismerete és megértése a kiegyensúlyozott kapcsolat alapja. A szexuális együttlétnek nem csak a hüvelyi behatolásról és az ejakulációról szabad szólnia. Számos módon örömet szerezhetünk a partnerünknek, így a mindkét fél számára kielégítő, örömteli szexuális kapcsolatnak a másik fél vágyainak megismerésével kell kezdődnie.


A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
Buy Microsoft Windows